Future dad

Karácsonyi ajándék tőlem, Neki.

Anyaperspektíva

Egy tegnap készült kép, saját látószögből. Pocak, ahogy a hordozója látja :)

Kis lovacska

Éljenek a védőnők és az ő magzati szívhang hallgatózó készülékük! :) Borzalmas jó érzés ugyanis hallgatni Bab szívét. Mintha egy lovacska vágtázna a pocakomban... És jó gyerök volt, nem "futott" el a kíváncsiskodás elől.

Apróságok

Néhány sk függő és füli.

Bab-zsák

Korábban beszélgettünk egy barátnőmmel és jókat röhögtünk ezen. Nem szeretnék kiságyat, jó volna együtt aludni majd a kicsivel. Aztán meg felvetődött, hogy babzsák fotelt viszont igenis szeretnék addigra, mert ha pár percre le kell tenni Babot, ebbe kényelmesen és biztonságosan beletehetem. Nagy vigyorgás lett a vége, hogy "szegény" gyereknek ágya nem, de babzsákja az lesz :). Jelentem, hétvégi kiruccanásunkkor párommal beszereztük!

16+néhány :)

A pontos napokat illetően már teljesen eltévedtem, eddig minden ultrahang más pocakos kort állapított meg. Általában nagyobbakat mint a naptár szerinti. A bosszantó csak az, mikor kérdezgetik: Mikorra vagyok kiírva? Erre pontos napot szokás megnevezni. Na, nekem ilyen nincs :). Sem az orvos nem beszélt ilyenről, meg én sem tartom fontosnak. Másrészt elvileg június elejei, szerintem meg májusi lesz még Bab. Ráadásul ez a név már nem is passzol rá, szeretném már a nevén szólítani. Érdekes, mert leányzóról álmodoztam mindig is, viszont ha most Rá gondolok, mindig a fiú nevünk jut eszembe. Ezt tekinthetnénk akár megérzésnek is, de ott van ám az elme. Tovább gombolyítva a gondolatot, lehet hogy a tudatalattim ezzel a "megérzéssel" próbál szoktatni ahhoz, hogy mikor kiderül a neme, mindkettőnek ugyanannyira tudjak örülni. A következő ultrahang január 11-én lesz. Ha nem szégyenlős, akkor kiderül ki lakozik a pocakomban :).

Holtpont

Sokáig nem írtam, de sajnos meg is volt az oka. Egy ideig úgy voltam, nem is érdemes többet foglalkoznom a dologgal, most mégis megpróbálom röviden leírni.
Megvolt ugyibár a 12. heti down szűrés, szuper eredménnyel. Viszont kb egy hét múltán hívott a nőgyógyászom, hogy a pajzsmirigyem komolyan túlműködik, keressek fel egy endokrinológust mihamarabb. Éreztem néhány tünetet már 1-2 hónapja (hasmenés, magas pulzus, nem hízás), de nem tudtam minek a jelei. Eddig még nem voltam nyugtalan, utánaolvastam a betegségnek, és mindenhol azt találtam hogy egy bizonyos fajta gyógyszerrel, mely nem jut át a méhlepényen jól kezelhető.
Közben ismerősöktől megkaptam egy kínai orvos telefonszámát, gondoltam hátha rendbe lehet szedni a betegséget szelídebben is. El is mentem hozzá, majd a diagnózis után közölte velem, hogy ő elkezdhet kezelni, de ez a betegség kicsit sürgetőbb annál hogy gyógyszer nélkül próbáljuk kezelni. Gyakorlatilag átirányított a kórházba. Ettől kicsit megijedve még aznap felkerestem egy rendelőintézetet. 2 órányi várakozás után kérdezett rám a nővérke, mi dolgom itt. Előadtam, mutogattam a laborleleteimet. Bevitte, újra vártam, kijött, közölte, az értékeim tényleg borzalmasak, de nincs bent az orvos, most nem tudnak velem mit csinálni jöjjek vissza hétfőn, majd velem kezd az endokrinológusuk. (Ez péntek délután.) Természetesen kétségbeestem. Kérdem: Ennyire rossz értékek mellett más kórházban van esélyem még ma megkapni a gyógyszereket? Válasz: Ma kizárt, mert nagy konferencia van endokrin orvosoknak aznap. Szuper. Marad a várakozás.
Hétvégén kissé lenyugodtam, hétfőn végre azt hittem mehetek a gyógyszerekért. Reggel 8-kor fogadott is a doktornő - már beharangozták a nővérkék az esetemet. Behívott, forgatta a laboreredményeim a kezében, majd sóhajtozni kezdett. (A következő szavaktól most is feláll a szőr a hátamon, felfordul a gyomrom, és sírhatnékom támad.) -Sajnos az értékek annyira rossznak, hogy nem tarthatja meg a terhességet. - És jönnek az eddig csak filmekből ismert - Nagyon sajnálom! - Majd lehet másik. - Megadhatom egy hasonló cipőben járó hölgy telefonszámát, ha akarja.
NEM! Nem akarom! Én ezt a gyereket akarom, és semmi mást! És nem hiszem el, hogy nincs más megoldás, hiszen egyetlen ilyen esetről se hallottam! - Persze mindezt már zokogva.
Azért csináltak egy ekg-t és néhány vizsgálatot, közben beszéltünk, fogalmam sincs miről. Nem voltam jelen. Csak arra tudtam gondolni, hogy ez nem igaz. Majd megsajnálva levettek még egy adag vért, megcsinálják újra a hormonvizsgálatot. Persze, jól van. Délutánra lesz eredmény, jöjjek vissza.
Közben átküldtek még nyaki ultrahangra is. Az előtérben vártam egy órát, gondolkodtam. Nem tudtam felhívni a páromat, egy szó se jött volna ki a számon. Egy üzenetet írtam csak. Röviden. Próbált visszahívni, de nem vettem fel. Úgyse tudtam volna mit mondani. Írtam újra, hogy nem tudok beszélni, de nézzen utána az enyémhez hasonló konkrét eseteknek. Visszaírt: sehol sincs olyan, hogy bárkitől elvették volna a babát. Kis vigasz.
Még a hazafele kétségbeesett hangon felhívtam a nőgyógyászom, az endokrinológus véleményével. Visszahív fél óra múlva. Beszélt Dr. Czeizel Endrével, és megegyeztek abban, hogy ez az orvos hülye. Ez megkönnyebbülést hozott, ajánlottak egy harmadik kórházban egy másik endokrinológust. A vele történt beszélgetésünket inkább le se írom, újra bőgtem utána.
Délután vissza az új eredményekért, jobbak az értékek, megpróbálják gyógyszeresen kezelni. Jó. Nem bízom benne teljesen, jó lenne más orvossal is beszélni, de Magyarországon endokrinológushoz jutni nagyon nehéz. Hónapos várólisták. Ezt a napot végigbőgtem, késődélután még a nőgyógyászom, este a párom vigasztalt. Minden rendben lesz. Mert rendben kell lennie. A feszültség még bennem van. Azóta sokkal jobban figyelünk Rá, sokat simogatjuk, elkezdtünk többet beszélni Hozzá, énekelni Neki esténként. Sajnos az ember már csak ilyen. Akkor veszi észre, hogy milyen fontos neki valaki/valami, ha megpróbálják elvenni tőle.
Szerencsére másnap meg is kaptam a gyógyszerem, azóta szedem. Várjuk a hatást...
Volt még ezen kívül egy-két közjáték, de azok említésre sem érdemesek.