2010. február 11.

Cukorterhelés

Igazából a cím kicsit félrevezető. Annyiban kötődik csak ez a bejegyzés oda, hogy ma reggel voltam cukorterhelésen, és ottani élményt írok le.
Szóval a két vérvétel közti egy órás várakozás idejére leültünk a labortól kicsit távolabb, egy nőgyógyászati rendelő ajtajától nem messze. Sok nő várt oda, főként középkorúak. Aztán megjelent egy fiatal (22-25??) párocska, ugyanoda vártak. Nem volt feszültség, csevegtek mindenféle hétköznapi aprócska dologról. A rendelő ajtajának nyitogatása közben kiderült, hogy ott épp nőgyógyászati kisműtéteket csinálnak. Egyik páciens váltja a másikat, majd sor kerül a kedélyesen beszélgető fiatal párocska lánytagjára. Picit már elgondolkodtató, hogy ennyi idősen vajon mi dolga kisműtéten az embernek. Próbáltam naivan elhessegetni a gondolatot, hogy esetleg csak nem... még leírni is rossz... szóval esetleg abortusz. A doki goromba volt a lánnyal, lány bemegy, 10perc, jön kifele egy kupac papírral, sántikálva, nyöszörögve, húzza kicsit a jobb lábát, folyamatos halk panaszkodás a fiúnak. A fiúnak, aki pedig a telefonján valami valószínűleg borzalmasan fontos, abbahagyhatatlan java játékot játszik éppen, mert még csak rá sem néz a lányra, de még egy "hümm" sem hagyja el a száját! Lány: a doki azt mondta csak egy bolhacsípés... a fenéket, mintha kést forgattak volna bennem... . Kezében a kupac papír valószínűleg a formanyomtatvány, amiben beleegyezik, vagy lemond... nem tudom hogy mi lehet erre a pontos szófordulat. Sziszegve töltögeti. Néhány mondatából valószínűvé vált, hogy most kapta meg az érzéstelenítőinjekciót a "durva, goromba" doktorbácsitól. A beavatkozás csak a formanyomtatványok kitöltése után következik... Ezután ideje volt már visszamennünk a laborhoz. De a fiatal párocska úgy ült ott, mint aki csak közömbösen befutott a boltba kenyérért, vagy "elintézni valamit" a bankba... számomra furcsán érzéketlen.

1 megjegyzés:

  1. Nyugi :) Ne gondolj azonnal erre :) Lehet hogy pont azért mentek hogy lehessen babájuk, kisműtét a hátrahajló méh korrekciója és a méhszájelzáródás is! És még számtalan dolog lehet... (ciszta, daganat...)
    puszik :)

    VálaszTörlés